4. rész

  Már Musaravina és Mosima, na meg Micó és Korta úton vannak a boszorkányhoz, de nem tudják, merre menjenek. Bárkit megkérdeznek, az nem felel, elfut, és segítségért kiabál.

  -Szerintem egy madáron kéne utazni, és akkor meglátnánk a boszorkány házát! – javasolja Micó.

  -Jó! Máris kész! – kiált föl Mosima.

Kész a madár. Mindenki csak nézi, senki nem mászik rá, de a fiú int nekik, jöjjenek.

  -Biztonságos ez a madár? – érdeklődik Korta.

  -Hát persze! Miért ne lenne az, hisz én csináltam. – mosolyog rá Mosima.

Sokáig mennek, nem látják a boszorkány házát, de Micó magyarázni kezd:

  -Innen soha nem látjuk meg azt a házat, le kell menni, a fák között kell mennünk, csak úgy találunk rá! Ha akarnátok sem látnátok meg innen, mert a háztető tele van növénnyel, és így elrejti a viskót. Szóval jobb lenne leszállni.

Mosima ereszkedni kezd, de már látják a házikót. Olyan furcsa! Mint a mesékben: az öreg boszorkánynak mézeskalács háza van, hogy magához csalja a gyerekeket.

  -Én be nem megyek! Olyan ártatlannak néz ki, és közben meg gonosz bent minden! – ijedezik Korta, de aztán felkapja a fejét – De ha jobban meggondolom…

  -Bejössz. Mindenki jön, Micó is a kölykeivel együtt. – mondja Musaravina.

  -Kopogtassunk? Leskelődjünk, vagy rontsunk be? – kérdezi Mosima.

  -Leskelődjünk, aztán majd meglátjuk! – javasolja a lány.

  -Szerintem rontsunk be! – szakítja félbe a mondatot Micó.

  -Szerintem meg kopogjunk, aztán bújjunk el! – mondja Korta.

  -Micó! A tied nem fog szerepelni a tervben, a többi igen! – szól Mosima.

Így hát elindulnak gyalog a házhoz. Belesnek, látják, hogy a boszorkány alszik. Korta odafut az ajtóhoz, kopogtat, majd elbújik a többiekkel. A vén boszorkány ajtót nyit, nem lát senkit.

  -Azt a mindenit! Már megint szórakoznak velem. Büdös kölykök!

Megint kopognak, elbújnak. Az öreg boszorkány megint ajtót nyit, mormog valamit, majd becsapja az ajtót. Már Mosima ki is talált egy jó tervet: Kopognak, mindenki elbújik, és amikor a banya ajtót nyit, odafut Korta, elkezd ugatni. Musaravina életre kelti a lovagot, a fiú pajzsot csinál a macskáknak, hogy védjék magukat, aztán mindenki támad.

 Addig a részig, hogy Korta ugatni kezd, minden jól megy, de a boszorkány kifog rajtuk. Megsimogatja Kortat, mire a kutya átszegül a vén banyához. Musaravina életre kelti a lovagot.

  -Most véged! – kiabál a lovag.

  -Dehogy van végem! Neked lesz véged! – nevet a boszorkány, és abban a másodpercben átszúrja a lovag szívét. – Semmi esélyed nincs Nonka!

  -Ki az a Nonka? – kérdezi Musaravina.

  -Te! Te vagy valójában Nonka! – válaszol Micó.

  -Na, de Toru! Rólad se feledkezzünk meg! – kiabál a boszorkány.

  -Toru? Te lennél az? A híres Toru, aki most Mosima testében van? – szól a lány.

  -Én vagyok Toru. Nem Mosima testében vagyok, én magam vagyok Toru!

  -Nem hiszem el. Én Nonka, te meg Toru. Nem álmodom?

  -Nem, Nonka, nem álmodsz! Tényleg Nonka vagy, én meg Toru.

  -Én sem Micó vagyok! Én Somur vagyok! – és Micó átváltozik egy óriási kardfogú tigrissé.

  -Végre teljes a csapat! Nonka, Toru és Somur! – nevet a banya.